5+1 rossz szokás, ami tönkreteheti a fogyókúrádat

Az ember a szokások rabja. Talán klisésnek hangozhat, de valóban így van ez, és a legrosszabb az egészben, hogy a rossz szokásaink alapvetően meghatározzák a mindennapjainkat, hovatovább azt is, hogy egészségesen éljünk, esetleg sikeres legyen a fogyókúránk. Éppen ezért most összegyűjtöttünk 5+1 olyan rossz szokást, melyek meghatározóak lehetnek ebből a szempontból.

1. Nem reggelizel

A reggeli nagyon sok embernél egy igazi mumusnak tekinthető, ami elég nagy baj, hiszen ha valaki kihagyja a nap legelső étkezését, akkor az egész napra hatással lehet, ezáltal kutatások igazolják, hogy sokkal több kalóriát visz be 24 óra leforgása alatt a szervezetébe az, aki úgy dönt, nem reggelizik.

Teljesen mindegy, hogy azért, mert nincs étvágyunk, mert mindig elalszunk, vagy mert  állandóan rohanunk a munkába, reggelizni igenis kell. A legjobb, ha egy fehérjében és rostokban gazdag dolgot választunk, például egy kis müzlit, netán némi kekszet, esetleg rozsszeletet, a lényeg az, hogy a vércukorszint beálljon, és ne üres gyomorral induljunk. Persze minél kiadósabb a reggeli, annál kisebb az esélye annak, hogy túlesszük magunkat a nap folyamán.

2. Keveset iszol

Hogyan igyak többet, ha egyszerűen nem fér belém? Általános kérdés azoknál, akiknél a dehidratáltság tartóssá válik, márpedig lényeges, hogy az ivási szokások – ahogy nevük is mutatja – valóban csak szokások, az egész azon múlik, hogy miként szoktattuk hozzá a szervezetünket, így ha odafigyelünk, akkor könnyedén le tudunk gurítani 2-3 liter vizet egy nap, ami a fogyókúra terén nagyon lényeges, hiszen felpörgeti az anyagcserét.

Nagyobb baj, hogy a szomjúságot a legtöbb ember az éhséggel keveri, ezáltal akkor is szilárd táplálékot esznek, amikor csak meg kellene inniuk egy pohár vizet, mert a szervezet jelzi annak szükségét. Mindig legyen bontva előttünk egy üveg víz, így garantáltan nem feledkezünk el róla.

3. Túl későn vacsorázol

A nyári időszakban ugyan hajlamos kitolódni az ember bioritmusa a hosszabb nappalok miatt, azonban ilyenkor sem szabad túl későn eljutni az utolsó étkezésig. A szervezetünknek és a fogyókúránknak az a legjobb, ha legkésőbb 6 órakor eszünk, már abban az esetben, ha 10 órakor azért legkésőbb ágyba bújunk.

Úgy kalkuláljunk, hogy lefekvés előtt 3-4 órával már ne együnk, csak igyunk, teázzunk, esetleg egy kevéske gyümölcsöt, netán egy zsírszegény joghurtot vegyünk magunkhoz. Ezzel elkerülhetjük, hogy túl sok kalória kerüljön a szervezetünkbe feleslegesen.

4. Keveset alszol

Manapság az emberek sokkal kevesebbet alszanak, mint régen. Ennek az oka, hogy ott a televízió, az internet és egy halom egyéb elfoglaltság, ami érdekes lehet. Alvásra márpedig nagy szükségünk lesz ahhoz, hogy az anyagcserénk mindig rendben legyen. Igyekezzünk időben lefeküdni, és legalább 7 órát aludni minden éjszaka.

5. Állandóan méred magad

Az örökös testsúly mérés nagyon könnyen meg tudja őrjíteni az embert, ezért érdemes inkább eltávolítani otthonról ezeket az eszközöket. Ennek az oka, hogy testsúlyunk állandóan változik, ezáltal a napszakok, az elfogyasztott ételek és folyadékok mennyisége, de még a ruha is meghatározza, hogy mennyit mutat a mérleg.

Ne használjuk, ha nem muszáj, elegendő hetente egyszer, lehetőleg ugyanabban az időpontban, étkezés előtt ráállni, így például minden vasárnap reggel, ébredés után méredzkedjünk, az teljesen elegendő lesz.

+1. Mindig keresel valamit a hűtőben

Nagyon-nagyon rossz szokás sok embernél, hogy unalmában nyitogatja a hűtőt. Mintha változott volna valami a tartalmában az egy órával korábbi állapotához mérten. Pedig nem, legfeljebb csak annyi, hogy mindig egyre több dolog hiányzik belőle. Felejtsük el ezt a szokást, mert rendkívül hizlaló!

Forrás

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság