Aki keveset eszik, az lefogy? Nem feltétlenül!

A fogyókúrákat és a diétákat rengeteg téves információ lengikörül, így például az is egy ilyen óriási tévedés, hogy kevés ételelfogyasztásával garantáltan fogyni fogunk. Ez nem igaz, sõt az egészségünketkárosító, sõt az életünket veszélyeztetõ állapotot is elõ tudunk ezzel idézni.

Rendkívül káros a szervezet mûködése szempontjából, ha éheztetjük, még akkor is, ha mi ezzel a módszerrel csak vékonyabbak szeretnénklenni.

Viszont azzal is számolnunk kell, hogy hosszabb távon nem érhetjük el acélunkat a fogyásban, hiszen a szervezet az éheztetés és a hirtelen megvonáskövetkeztében elõbb-utóbb követelni fogja maga számára a szükséges tápanyagokat és ezért arra késztet majd bennünket, hogy záros idõn belül hirtelen kiürítsüka hûtõ tartalmát.

Ez a folyamat viszont olyan nehéz helyzetet teremt mindendiétázó számára, ami óriási kudarcot jelent, és a vétkes túlevés miatt ismétéheztetés kerül a terítékre, majd ismét túlevés, és ismét éheztetés… és ígytovább egészen addig, amíg súlyos következmények nem vetnek véget a helytelenés egyben sikertelen próbálkozásoknak.

A legfontosabb, hogy tartsunk mértéket és legyünk türelmesek, amikor szeretnénk leadni néhány kilót. Sajnos nem lehet egyiknapról, sõt egyik hónapról a másikra elérni ezeket a célokat.

A teendõnk tehátegyszerûen az, hogy mellõzve az éhezést, kisebb adagokat eszünk a korábbanmegszokottnál, de szépen és fokozatosan csökkentsük a bevitt ételekmennyiséget, hogy ne érje hirtelen megterhelés a szervezetünket.

Ha rendszeresen eszünk kisebb adagokat, akkor nem fogjuk kivágni a hûtõt, és nemeszünk ki belõle mindent egyszerre, hiszen nem törnek ránk az éhségkontrollálatlan rohamai.

Kerüljenek elõtérbe a könnyen emészthetõ és kalóriábanszegény ételek, és kerüljük a koplalást. Igyunk turmixokat, amelyek szinténeltelítenek bennünket a következõ étkezésig.

 

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság