Ezért nehéz a fogyókúra 50 felett

A megfelelő fogyás nagyon sok esetben még fiatalkorban is kifejezetten nagy nehézségeket tud okozni. Nem meglepő módon, hiszen sokan szeretnének gyors eredményeket elérni rövid idő alatt, de ahogyan a plusz kilók sem pár nap alatt rakódnak le rajtunk, úgy leadásuk sem egy néhány napos művelet.

Még nagyobb probléma, hogy dolgunkat egy sor más dolog nehezítheti. Az alapvető emberi tulajdonságok, mint amilyen a kitartás hiánya csak egyetlen a sok közül, pláne annak fényében, hogy bizonyos életkoron túl más tényezők is problémát okozhatnak.

A fogyókúra 50 felett például már azért is nagyon nehéz, mert a folyamatot a legkülönfélébb testi átalakulások, a hormonháztartás totális felborulása nehezíti, ami nemcsak fizikálisan, de mentálisan is megterhelő lehet ebben a tekintetben.

 Miért nehéz lefogyni változókorban?

A fogyókúra 50 felett, avagy a változó kor kezdetén mind a férfiakat, mind a nőket rendkívül hátrányosan érintheti, hiszen ebben az időszakban a hormonális változások jelentősek. Ez pedig főként a nőket érinti jobban, akik ilyenkor sokkal hajlamosabbak a hízásra, mint általában.

Ennek az oka abban keresendő, hogy a hormoningadozással az ösztrogénszint jelentős mértékben megemelkedik, ami beindítja a zsírraktározás folyamatát, miközben csökkenti az izom mennyiségét. A helyzetet pedig nem könnyítik meg az ilyenkor jelentkező kísérőjelenségek sem!

Ilyen például az alvásminőség romlása, ami a kipihentség hiányából fakadóan jelentősen megnehezíti a fogyókúrás koncentrációt, azaz nehezebben állunk ellen a kísértésnek, nagyobb valószínűséggel eszünk olyan ételeket, méghozzá akkora mennyiségben, amit és amennyit nem szabadna.

Szintén változókori probléma sokaknál az inzulinrezisztencia kialakulása. Ez nemcsak, hogy gátolja a fogyást, de mindemellett fokozza a hízásra való hajlamot, cukorbetegséggé alakulva pedig kifejezetten veszélyes lehet. Ezt segíti a folyamat, amikor a comb és a csípő zsírpárnái a hasra telepednek, mely szintén elősegíti a fogyási problémákat.

Minden ellenünk dolgozik?

 Ha a fentiek alapján azt hinnénk, hogy a változókorban minden ellenünk dolgozik, azaz szinte lehetetlen lefogyni, akkor érdemes még idevenni, hogy 50 felett az emberi szervezet már nem tudja olyan hatékonyan elégetni a kalóriákat, mint fiatalon. Magyarul sokkal kevesebb kalóriára lesz szüksége a működéshez, amit sokan nem vesznek figyelembe.

Az ízületi problémák vagy az energiahiány csökkenése ráadásul ebben a korban gyakran csökkenti az aktivitás szintjét is, ezekből következik pedig, hogy lelassul az anyagcsere, és mint sokan tudják, ez szintén nem a legelőnyösebb a fogyás tekintetében.

Akkor felejtsük el a fogyást?

 Éppen ellenkezőleg! Bár nehéz a fogyókúra 50 felett, de megfelelő odafigyelés társaságában azért nem lehetetlen feladat. Nyilván ebben a korban már nem lehet 10-20 kilókat leadni – csak emberfeletti munkával –, de egy kis alakformálás, egy kis odafigyelés mellett azért 5-6 kilót bárki le tud dobni segítség nélkül is.

Ehhez lényeges lesz rendszeresen mozogni. Ez segít az anyagcsere gyorsításában és az alakformálásban egyaránt. Mellette fontos még, hogy állandóan figyeljük, mit is eszünk pontosan. Számolgassuk harsányan a kalóriákat, hiszen ha tisztában vagyunk a korlátjainkkal, akkor könnyebben maradunk a határok között.

Különösebb fogyókúrás szereket nem érdemes alkalmazni, de gyógyteákkal megtámogathatjuk az emésztésünket és az anyagcserénket, ha pedig tudjuk, a vízfogyasztás mértékét is emeljük az egekbe, jót fog tenni.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság