Hasznos tanácsok, hogy a fogyókúra 65 év felett se legyen lehetetlen

A változókort követően az emberekben olyan hormonális változások következnek be, melyek megnehezítik az egészséges testsúly fenntartását. A hízás ilyenkor szinte megakadályozhatatlan, és különösen 65 év felett a felhalmozott kilók leadása már kifejezetten komoly nehézségnek számít.

Fontos azonban kiemelni, hogy a folyamat nem lehetetlen, csak sok odafigyelést igényel. Ehhez adunk most pár hasznos tanácsot!

Először is mindig konzultáljunk kezelőorvosunkkal!

Különösen lényeges kitétel, mielőtt időskori fogyókúrába kezdenénk, hogy egyeztessünk kezelőorvosunkkal. A fiatal szervezettel ellentétben 65 éves kor felett azért már egyrészt másként kell bánni a testünkkel, másrészt oda kell figyelni a kísérőbetegségekre, valamint természetesen az ízületek állapotára is.

Hiába érezzük magunkat fiatalnak és fittnek, hatvan felett a csontok, a porcok és az egyéb kapcsolódó kötőszövetek állapota nem a régi, így előfordulhat, hogy egy kis futással többet árthatunk, mint amennyit használunk. A tartós sérülés pedig ebben a korban akár több hónapos fekvést is jelenthet!

Lényeges odafigyelni mindemellett a cukorbetegségre és a szívelégtelenségre is, hogy a magas vérnyomásról ne is beszéljünk. Ezek rendszerint gyógyszerfüggő problémák, melyek a sportolással és a fogyókúrával csak nehezen, de mindenképpen nagy odafigyelés mentén összeegyeztethető dolgok, melyek folyamatos orvosi kontrollt igényelnek.

A radikális és gyors fogyókúrát felejtsük el!

Noha fiatalkorban sem túl egészséges, de a fogyókúrának 65 év felett már nem a tempóról, a gyorsaságról kell szólnia. Éppen ellenkezőleg, hiszen időskorban nagyon fontos vigyázni arra, hogy szervezetünk minden tápanyagot megkaphasson, amire az egészséges működéshez szükség van, ezáltal a lassabb, de kitartóbb súlycsökkentés tarthatóbb lesz.

Nyilvánvaló, hogy a mértékletesség a legjobb megoldás lesz, ezáltal alaposan, orvosi odafigyelés mellett kivitelezett étrendmódosítás, valamint folyamatosan, akár napi szintű testedzés, de valamilyen ízületkímélő alternatíva, mint például az úszás, a kerékpározás vagy a kiadósabb séta, akár a nordic walking.

Kerüljük a cukrokat, az alkoholt, fogyasszunk inkább sok szénsavmentes ásványvizet, gyógyteákat, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt és még több fehérjét, lehetőleg sovány tejtermékek és fehérhúsok képében.

Mozgás nélkül biztosan nem fog menni!

A fentiek olvasatán talán sokan úgy gondolhatják, hogy nekik a fogyás ebben a korban mozgás nélkül is kivitelezhető lesz. Ki kell azonban ábrándítsunk mindenkit: nem fog menni. Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy az anyagcsere annyira lelassul, hogy még egy drasztikus étrendmódosítással is legfeljebb stagnálás érhető el, súlycsökkentés viszont nem.

Amennyiben tehát el akarjuk érni éhezés nélkül – merthogy éhezni kortól függetlenül soha nem szabad – a kalóriamínuszos állapotot, akkor ahhoz meg kell dolgoztatnunk magunkat egy kicsikét. Legyen az valóban bármilyen mozgásforma, ami nekünk tetszik és kivitelezhető, de törekedjünk rá, hogy naponta legalább 100 kalóriát leadjunk vele.

A mozgás kapcsán különösen fontos az is, hogy nemcsak fogyasztó, hanem alakformáló szerepe is van. Bár izmot építeni ebben a korban már nem igazán lehet, de formázni őket még nagyon jól, ezáltal sokkal formásabbá, fittebbé válhatunk, ha igyekszünk minden izmunkat átdolgozni egy kicsikét minden egyes nap.

Forrás

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság