Connect with us

Fogyókúra segítség neked a fogyáshoz!

Ilyen edzésformákat válassz és így táplálkozz, ha mezomorf testalkatú vagy

Diéta & Táplálkozás

Ilyen edzésformákat válassz és így táplálkozz, ha mezomorf testalkatú vagy

Az embereket a testalkat tekintetében három csoportra oszthatjuk, így a született vékonyak és a hízékonyak mellett ott vannak az ideális testalkatúak, az igazi Adoniszok, akik kockás hassal születnek és olyan testfelépítéssel rendelkeznek, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk az ektomorf testalkattal, majd az endomorf alkat sajátosságait is sorra vettük, így nem maradt más hátra, minthogy most a mezomorf testtípus sajátosságait mutassuk be, illetve adjunk tanácsokat a kategória szülöttjeinek.

Mit kell tudni az mezomorf testalkatról?

A mezomorf alkattal rendelkező emberek azok, akik nem valamelyik végletet képviselik, hanem valahol félúton vannak az ektomorf és az endomorf sajátosságok között. Valahol ezt nevezzük álom testalkatnak, hiszen képviselőik nagyon könnyen izmosodnak, ellenben nem túl hízékonyak, tehát kevés munkával tudják elérni az ideális testalkatot.

Általános jellemző a mezomorf testalkatúakra, hogy széles vállakkal rendelkeznek, keskeny csípőik, vékonyabb ízületeik vannak, hasizmuk hosszú és kerek, derekuk szintén keskeny. Testzsírszázalékuk átlagos vagy inkább csekély, mellkasuk jellemzően nagy és széles, gyakran rövidebb, de erősebb vádlival és alkarral rendelkeznek, de ennek az ellenkezője is érvényes lehet sokakra. Ez a testalkat kifejezetten férfias, de nőknél sem túl ritka.

Edzés mezomorf testalkattal

Mivel a mezomorf testalkatú emberek könnyedén izmosodnak, ezért számukra elengedhetetlenek a súlyzós edzések, melyeket lényeges legalább közepes és nagyobb kategóriából válogatni, bár megfelelő étrend és ismétlésszám mellett még egy párkilós súllyal is jó eredményeket érhetnek el. Az ismétlésszám soha ne legyen túl magas, elegendő 10-12-szer végrehajtani a gyakorlatokat.

Az edzéstervekből érdemes ilyen alkati típus mellett valamilyen változatos megoldást választani, és edzésenként maximum két izomcsoportra koncentráljunk, amit utána legalább 72 óráig nem dolgoztatunk meg, hiszen a pihenés legalább olyan fontos lesz ilyen esetekben. Természetesen a kardió gyakorlatokat se hagyjuk ki, hiszen a zsírégetéshez ez elengedhetetlen lesz, azonban a súlyzós edzések után már nem kell túlzásba vinni őket, nagyjából 20-25 perc elegendő lesz.

Táplálkozás mezomorf testalkattal

A táplálkozás természetesen a mezomorf alkatú emberek számára is rendkívül lényeges. Az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a napi kalóriabevitel 40-50 százalékát valamilyen szénhidrát biztosítsa, és míg a zsírt érdemes 15-20 százalékra minimalizálni, a maradékot mindig fehérjék adják, melyek az izmos testfelépítés alapjai.

A megfelelő étrendre mindig figyeljünk oda, hiszen amennyiben megfelelően izmos és arányos testet akarunk, akkor ahhoz megfelelően pontos adagokra és összetételekre lesz szükségünk. Persze nem szabad majd elhanyagolni az étkezések rendszerességét sem, ezáltal naponta legalább 5-6 alkalommal vigyünk be táplálékot a szervezetünkbe, amiből legalább 3 főétkezés legyen.

Minden mezomof alkatú ember számára lényeges a megfelelő mennyiségű fehérje mellett a kalória is, hiszen az izmok fenntartásához és dolgoztatásához ez elengedhetetlenül fontos lesz. Ezen felül a kiegyensúlyozottság is legyen jellemző az étrendünkre, hogy mindig minőségi ételeket tegyünk az asztalra, hiszen a sok zsíros és cukros dologtól nyilván ezzel az alkattal is el lehet hízni.

Forrás

További cikkek innen: Diéta & Táplálkozás

Fel