Négy gyakorlati tanács, hogy könnyebb legyen a hasi fogyókúra

A hasi fogyókúrát sokan nevezik kész rémálomnak, aminek az oka az, hogy köztudottan erről a testtájékról a legnehezebb lefogyni. Aki kitartóan próbálkozott, az bizonyára jól tudja, hogy csak tartós diétával, komplett életmódváltással lehet látványos eredményeket elérni, de ahhoz is hónapokra lesz szükség.

Amennyiben mi is kétségbe estünk már korábban emiatt, itt az idő inkább új nézőpontból megközelíteni a témát. Ehhez szolgáltatunk az alábbiakban négy gyakorlati, tudományosan is igazolt tanácsot:

A cukor a legnagyobb ellenségünk

Sokan elképzelni sem tudják, hogy milyen elképesztően sok cukrot fogyasztunk a mindennapokban. A rengeteg szénhidrát ráadásul azért baj, mert a leggyorsabban képes zsírrá alakulni a szervezetben, ez pedig a hasi fogyókúra során kifejezetten komoly gondot okoz majd.

Itt pedig nem arról van szó, hogy cukrozzuk a kávét vagy a teát – nyilván azt is fontos elhagyni –, sokkal inkább arról, hogy ma már szinte mindenben találunk cukrot. A gyümölcslében, a gyorsételekben, a péksüteményekben – így még a kenyérben is. Feltétlenül ki kell vennünk az étrendünkből, ha látványos hatást szeretnénk elérni.

A sok fehérje jót tesz a has lefogyasztásakor

A fehérje kapcsán sokan úgy tartják, hogy az izomnöveléshez elengedhetetlen tápanyag, ami ebben a formában nem is kétséges, azonban a fehérjéről fontos kiemelni, hogy a fogyást is alaposan meg tudja támogatni. Ráadásként nemcsak a zsírégetést segíti elő, hanem a visszahízás elleni védelmet is!

A tudomány jelen állás szerint amennyiben a rendszeres táplálkozásunk 25-30 százalékát fehérje adja, akkor tudunk kiegyensúlyozott étrendet folytatni. Érdemes minél több növényi fehérjében gondolkozni ezen a téren, így a hüvelyeseket vagy a teljes kiőrlésű gabonákat mindig tartsuk szem előtt.

Kutatások igazolják, hogy ha minőségi fehérjét fogyasztunk, azzal akár 60 százalékkal is lecsökkenthetjük az éhségérzetünket, ami végső soron akár 3-400 kalóriával csökkentheti a bevitt ételmennyiséget.

A sok rost a hasi zsír legnagyobb ellensége

Legalábbis abban az értelemben, hogy minél több rostanyagot eszünk a mindennapokban, annál jobban beindíthatjuk a szervezet zsírégető tulajdonságait. Mindez nem meglepő, hiszen a rostanyagok lassítják a tápanyagok felszívódását, így egyenletesebb lesz az inzulinkiválasztás, ezzel pedig az anyagcsere is, miközben a teltségérzet hosszabb távon fennmarad.

Tudományos kísérletek igazolták, hogy elegendő már naponta 14 gramm rost ahhoz, hogy az általános kalóriabevitel 10 százalékkal csökkenjen. Ezzel egy átlagos ember négy hónap leforgása alatt akár 2 kilogrammtól is képes lehet megszabadulni, tehát ezért is van szükség a sok zöldség és gyümölcs fogyasztására.

Testmozgás nélkül elképzelhetetlen

Nyilván mindenki szereti a gyors és könnyű sikert, csakhogy a hasi fogyókúra esetében ez elképzelhetetlen. Szemernyi túlzás sincs ebben, de testmozgás nélkül elképzelhetetlen leadni az ott lerakódó zsírpárnákat, kivéve akkor, ha szervezetünk épségét és egészségét kockáztatjuk valamilyen drasztikus fogyókúrával.

Ez azonban nem ér annyit, hiszen a fogyás akkor tud megindulni, ha a bevitt kalóriák mennyisége valamivel kevesebb, mint az elégetetté. Hogy testünk megfelelően működjön, ahhoz szükségünk lesz egy meghatározott mennyiségű kalóriára, és míg a megfelelő táplálkozással tudjuk ezt szinten, gyakorlatilag nullán tartani, rendszeres és intenzív testmozgással dönthetjük negatívba a mérleg nyelvét, ami ugyebár a fogyás alapja.

Forrás

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság