A fogyás indítéka a döntő

Állandó kétségek között vergődünk, amikor az egészséges életmódra koncentrálva nagy nehezen leadunk pár kilót, mégis olyan megterhelő az egész folyamat, és már kedvünk sincs az egész kalóriaszámláláshoz… Ezek a mélypontok a legjobb pillanatok arra, hogy átgondoljuk, valójában mi is motivál bennünket a fogyásban?

Az egyik ilyen motiváció lehet, ha az ember betegséggel küzd, és orvosi javaslatra szükséges diétázni. Ilyenkor megvan a kellő külső segítség is, akár egy dietetikus támogatása, hogyan is érdemes belekezdeni és véghezvinni a diétát. Orvosi javaslat mellett folytatott diétáknál mindig szem előtt kell tartani, hogy a szakembernek kell megmondani, hogy mit ehet az ember és mit nem, nem nekünk kell kitalálnunk, hogy akkor mostantól nem ehetünk sertést vagy éppen csirkét. Elképzelhető, hogy nem a hús milyenségével van baj, hanem az emésztésünkkel, és elegendő lehet, ha jó alaposan megrágunk minden egyes falatot elősegítve a megfelelő emésztési folyamatot.

Másik motivációja lehet az embernek a fogyásra, ha tökéletes alakú barátok és barátnők veszik körül. Ha az ember féltékeny, mert mások tökéletesek, míg ő maga azzal a csupán 5-6 kiló felesleggel kilóg a sorból… Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy diétára van-e szükségünk vagy több mozgást érdemes beiktatnunk a mindennapokba, hogy a zsírfeleslegből izomzatot építhessünk.

Igaz ilyenkor a mérleg nyelve nem mutat kevesebbet, viszont a ruhaméretünk igen, és azt sem mindegy hogyan áll egy kedvenc darab az izmosabb combunkon, a feszesebb hasunkon és fenekünkön. Nem mindig a fogyókúra jelenti az egyetlen megoldást.

Gyakori motiváció még a fogyni vágyók körében, amikor megelégelik, hogy már nem olyanok, mint a régi szép időkben. Ilyenkor egy szűrővizsgálat segíthet, hogy jó úton induljon el az ember, és megfelelő diétát válasszunk. Telik az idő, számít, hogy hány éves az ember, szerepet kapnak a hormonok is a testsúly alakulásában.

Érdemes tudni, hogy mivel is állunk szemben. Nem beszélve arról, hogy a zsírháztartás növekedését okozzák a kalóriadúsabb falatok, így néhány változtatás az étrendben máris életerősebbé tehet bennünket.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság