A fogyókúra nagyon stresszes?

Számos egyéni tényező befolyásolja, hogy miért szeretne az ember leadni pár kilót. Lehet az egy éppen aktuális divat, vagy éppen betegség is lehet a háttérben. A fogyás, a diétázás, a fogyókúrák mögött húzódó stressz mértéke egyéni megítéléstől és motivációtól függ.

A fogyókúráknak természetes ciklikussága figyelhető meg, amire érdemes előre felkészülnie azoknak, akik még csak most kívánnak belevágni. Bizony a tapasztalat szerint a szervezetünknek meg kell szoknia, hogy kevesebb energiát kap, és ez időszak megterhelő, hiszen ilyenkor idegesebbek és fáradtabbak is vagyunk. De ez az időszak gyorsan véget ér, és egy életerővel teltebb időszak vár ránk, viszont ez gyakran egybeesik azzal az időszakkal, amikor a kezdeti fogyás stagnálni kezd.

Ez az ember lelkének megterhelő, és ezen a ponton nem szabad feladni. Ilyenkor kell leginkább az eszünkbe vésni, hogy kezdetben a vízháztartásból ürült ki a felesleg, ami egy gyorsabb fogyást eredményezett, és még csak most jön a java, innentől indul meg a vágyott zsírégetés. Ez magával hozza a sportok beiktatását is, hiszen hatékonyan a testmozgás támogathatja a céljaink elérését. Ilyenkor már hálásak lehetünk a centiméternek is, hiszen nem csak a mérlegen látszik a kitartó munkánk eredménye.

Még az is elképzelhető, hogy a mérleg nyelve meg sem moccant, viszont a szűkösebb ruhadarabok egyre kényelmesebb viseletté válnak. Lehet, hogy ezen a pontot te már el is érted a célodat, hiszen jól áll az egyik legkedvesebb régi ruhadarabod… De ne feledd, az elért súlyodat érdemes megtartani, hiszen a tartós fogyás jelent igazi eredményt. Folytasd hát a megkezdett étrended és életviteled, mert ezzel elkerülheted, hogy a leadott kilók a következő szempillantásban újabb fejtörést okozzanak neked.

Amikor a kitűzött célod már valósággá vált, már a mindennapjaidat jelenti, törekedj arra, hogy ez így is maradjon. Hiába jelent a legtöbb ember számára a fogyókúra első szakasza fokozottabb igénybevételt, ha ezen sikerül túllendülnöd, már nem lesz megerőltető a fogyókúrád.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság