Gyógyítható az időben észlelt gerincferdülés – Nekünk is tennünk kell érte!

A betegségek és az egészségügyi problémák az esetek nagyszázalékában nem egyik napról a másikra következnek be, ami egyben azt isjelenti, hogy számtalan egészségügyi probléma a kellõ odafigyeléssel és a koraifelismeréssel megelõzhetõ, illetve kordában tartható.

Ilyen problémákatjelentenek a gerinc betegségei is, amiket tartásjavító tornákkal, a gerincerősítésével meg tudunk előzni, és kezelni tudunk egy kialakulóban lévõgerincferdülést. Az a legfontosabb ennél a rendellenességnél is, hogy az elsõjeleknél érdemes nagyon komolyan vennünk a problémát, és tennünk a kezeléséért,ha nem akarjuk, hogy mozgásképtelen állapot legyen a vége.

Nagyon nagy kockázatot jelent a mozgásszegény életmód agerincferdülés kialakulásában, arról nem is beszélve, hogy mennyire veszélyes ez a betegség egy serdülő kamasz életében, akinek még fejlõdés alatt áll azizomzata, és a teste gyorsabban nõ, mint ahogy az izomzata fejlõdik.

Afiataloknak sem lehet elodázni a helyes testtartás megtanulását ésalkalmazását, ha nem akarnak görbe háttal és csapott vállakkal élni, vagy éppenlapos mellkassal. Ezek a kezdeti tünetek még nem jelenteken gerincferdülést,azonban hozzájárulhatnak annak kialakulásához, arról nem is beszélve, hogy ahelytelen tartás következtében hosszabb távon a kondíció is romlik.

Az esetek legnagyobb részében azonban nem ismert a gerincferdülés pontos keletkezése, és nehéz is a megelőzése. Csak a tudatosodafigyelés lehet a megoldás. Iskoláskorban a különbözõ szûrõvizsgálatoksegíthetik a korai felismerést, azonban a szülõnek is hatalmas a felelõsségeabban, hogy idõben el lehessen csípni a problémát.

Ajánlott hathavonta ellenőrizni a gyermekek hátát. Ehhez egyszerûen kérjük meg a gyerkõcöt, hogy hajoljonelõre, és nekünk végig kell húznunk a kezünket a hát domborulatán, és könnyenfelfedezhetjük, ha valamilyen eltérést tapasztalunk a gerincoszlop mentén.

Szintén ellenõrzésre szolgál, ha a gyermek háttal áll nekünk, és miellenõrizzük, hogy a vállak egy vonalba esnek-e, hogy állnak a lapockák.Bármilyen eltérést tapasztalunk, azonnal fel kell keresnünk egy orvost, mégmielõtt komolyabb gerincprobléma alakul ki.

 

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság