Connect with us

Fogyókúra segítség neked a fogyáshoz!

Mikor van szükség műtétre a fogyás után megereszkedett bőr miatt?

Egészség & Életmód

Mikor van szükség műtétre a fogyás után megereszkedett bőr miatt?

Aki tetemes túlsúlyt halmozott fel magán az évek alatt, az sajnos biztos lehet abban, hogy nem úszhatja meg a fogyást megereszkedett bőr nélkül. Korábbi cikkeinkben foglalkoztunk már vele, hogy mivel lehet megelőzni a bőr megereszkedését, de adtunk tanácsokat arra vonatkozóan is, hogy mivel próbálkozzunk, ha már kialakult a bőrprobléma, azonban feltétlenül szóba kell még hoznunk egy harmadik témát is, hogy teljes legyen a kör.

Ez nem más, mint a műtét kérdése, hiszen sajnos sokaknál előfordul, hogy egyik praktika sem segít, és egy jelentős fogyást követően annyira megereszkedik a bőr, hogy azt már csak egy operációval, egy plasztikai műtéttel lehet korrigálni. Az alábbiakban sorra vettük, hogy mikor jön el valaki életében az a pont, amikor már tényleg nem segíthet semmi más, csak a műtét!

Már hónapok teltek el

Az idő mindent megold – sokszor és sok helyen hallott közhelyről van szó, azonban a megereszkedett bőr esetében ez sajnos nem igaz. Hiába várunk éveket, a kinyúlt bőr olyan, mint a kinyúlt ruha, a szövetek már vélhetően olyan mértékben károsodtak, hogy nem képesek regenerálódni.

Nyilván maga a folyamat is hosszadalmas, nem napokról, nem hetekről, hanem hónapokról van szó, ha egy hirtelen fogyás után a bőrnek regenerálódnia kell, de amennyiben egy év után sem történt változás, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy a jövőben bármi módosulhat ezen a téren.

Különösen kicsi az esélye ennek abban az esetben, ha életmódot váltottunk, hidratáltak vagyunk és egészségesen táplálkozunk, de nem változott semmi sem, miközben már bőven elmúltak mögöttünk a harmincas éveink, hiszen ilyenkor már annyira kevés kollagént termel a bőr, hogy az önmagában nem lesz elegendő a regenerációhoz.

A kemény edzés sem segít

A megereszkedett bőr egyik nagy ellensége a kemény edzés. Nem egyszerű kerékpározás vagy futás, hanem célzottan a problémás régiókra irányított súlyzós tréning, ami alaposan meg tudja növelni az izmok térfogatát, melyek bizonyos helyeken, főleg a kezeknél vagy a melleknél óriási segítséget jelenthetnek.

Vannak azonban olyan testrészeink, mint például a csípő vagy a has, ahol az edzés ugyan fontos, és segít is a bőr feszessé tételében – hiszen az izmok növekvő térfogata kitölti a bőr alatti régiókat –, azonban a legritkább esetekben sem tudnak akkorára megnőni, mint korábban a zsírsejtek, így az edzések gyakran eredménytelennek tűnhetnek, ami könnyen elveszi az emberek kedvét a további kísérletezéstől.

Az alternatív módszerek is elbuktak

Az edzés mellett, de még a műtét előtt sokan kipróbálnak alternatív beavatkozásokat annak érdekében, hogy ne kelljen kés alá feküdniük. Ezek között rengeteg hatékony és kevésbé hatékony megoldás létezik, ezáltal ki a masszázsra, mások a különféle csodakenőcsökre esküsznek.

Léteznek módszerek, főként a különféle ultrahangos és egyéb stimulációs eszközök, melyek alaposan be tudják indítani a bőr regenerációs képességét, ezáltal javíthatják a megereszkedést, de ezek sem csodamódszerek, ezek sem képesek a többcentis nyúlásokat visszarendezni a helyükre.

Hatékonyságuk azonban a tapasztalatok szerint sokkal jobb, mint a masszázsé vagy a kenőcsöké – már amennyiben van rá pénzünk, hiszen ezek a kezelések nem olcsók –, de aki retteg a műtéti beavatkozásoktól, és visszanyerné a régi formáját, akkor érdemes lehet kipróbálni. Amennyiben viszont ez sem segít – ezt jellemzően a kezelések előtt jelzik majd –, akkor tényleg csak az operáció a megoldás.

Forrás

Teljes írás
Olvasd el ezeket is:

További cikkek innen: Egészség & Életmód

Fel