Testmozgás közben fontos az elegendő folyadékbevitel is!

A diéta és a fogyókúra igazán hatékony eredménnyel csakakkor szolgálhat, ha az ember komolyan veszi az áttérést egy új életmódra, éskomolyan veszi a rendszeres testmozgás kivitelezését is.

Hiszen mozgás nélkülcsak kevés esetben és csak hatalmas akaraterõvel lehet fogyást elérni.

Általábana fogyni vágyók elég hamar fel is ismerik azt a tényt, hogy a mozgáskikerülhetetlen, azonban a szervezet számára nem megfelelõen végzik atestmozgást, hisz megerõltetik magukat és nem gondoskodnak a kellõfolyadékpótlásról az edzések alatt és után – attól tartanak, ezzel feleslegeskalóriákat visznek be.

Az igazság viszont az, hogy a folyadékhiány következtébenkialakuló dehidratáltság enyhébb szintje is rontja a teljesítõképességünket ésa hõháztartásunk egyensúlyát is kedvezõtlenül befolyásolja – gyakran mozgásközben pedig észre sem vesszük mindezt.

A másik véglet, a túlzásba vitt folyadékfogyasztás sem segít, sõt akár hatalmas károkat is okozhat. Az EurópaiHidratációs Intézet szakmai ajánlása szerint akkor járunk el helyesen, hagondosan megtervezzük a sport közbeni folyadékpótlást.

A víz nem megfelelõutánpótlása ugyanis a zsírégetést is akadályozza és emellett túlságosan igénybe veszi a szívet, fáradtságot és görcsöket idézhet elõ.

De honnan tudhatjuk, hogy edzés alatt mennyi folyadékra vanszükségünk? Ezt érdemes mindenkinek saját magának kitapasztalnia.

Edzések utánérdemes mérlegre állnunk, és ha a súlyunk 2%-kal is visszaesik a teljestestsúlyunkhoz viszonyítva, akkor a következõ edzésünk alkalmával többfolyadékot kell innunk.

Az edzések során leadott egy kiló után egy-másfélliternyi vízzel kell pótolni a veszteséget, és az elvesztett ásványi anyagokpótlásáról is gondoskodnunk kell az alapvetõ hidratálság szabályai szerint.

 

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság