A fogyasztószerek buktatói

Megszámlálhatatlanul sok fogyasztószer található jelenleg a magyar piacon, melyek többsége egészen kétes eredetű mind a származás, mind az összetétel tekintetében. Néhány szer mögött azonban gyakran igazi gigavállalatok állnak, akik elegendő pénzt tudnak beletenni a reklámba, hiszen tisztában vannak a marketing alapjaival, magyarul amit a televízióban vagy a nagyobb híroldalakon láthatunk, az biztosan valós, az biztosan használ – hát ha még egy híresség néhány millióért az arcát és a hazugságát is adja mellé.

Természetesen nem azt állítjuk, hogy minden fogyasztószer átverés, hogy egyiknek sincs semmiféle fogyasztóhatása, de azt több kutatás is bebizonyította korábban, hogy 99 százalékuk sajnos placebo, és a maradék sem úgy működik, hogy ha bevesszük, akkor bármit és bármennyit megehetünk, hiszen az összetevők mozgás nélkül lefogyasztanak minket. Léteznek olyan fogyasztószerek, melyek tényleg tartalmaznak olyan alapanyagokat, melyek felgyorsíthatják az anyagcsere folyamatát, de önmagukban nem elegendők a fogyáshoz.

A többség csak placebo

A fogyasztószerek kapcsán az egyik legnagyobb szerencséje a forgalmazóknak, hogy étrendkiegészítőként ma Magyarországon gyakorlatilag bármit el lehet adni, ha nem tartalmaz mérgező anyagot – bár láttunk példát nem egyszer arra, hogy ez sem akadály. Emiatt roskadásig vannak a boltok placebo hatású fogyasztó szerekkel, melyek még drága vitaminoknak sem nevezhetők, hiszen jobb hatást érünk el, ha valamilyen D vitamint vásárolunk magunknak, hiszen az is gyorsítja az anyagcserét, de mellette az immunrendszerünket egyaránt megtámogatja.

Bár van versenyhivatalunk, ha senki nem tesz feljelentést, egyetlen terméket sem fognak ellenőrizni azzal kapcsolatban, hogy milyen hangzatos hazugságokkal próbálják meg ránk tukmálni. Itthon több emlékezetes eset is volt ezzel kapcsolatban a kétezres években, elég csak a Removylt, a Zactival vagy az Absolute étrendkiegészítő fogyasztótablettákra gondolni, melyek ellen a Gazdasági Versenyhivatal indított eljárást, az OETI vizsgálata pedig bizonyította, hogy a kérdéses szerek hasztalanok voltak, csak illóolaj és gyógynövényszármazék volt bennük. Fogyasztó hatással viszont nem jártak!

Sajnálatos módon a helyzet manapság sem túl szerencsés! Ezt bizonyítja, hogy szinte évente jönnek és mennek az új cégek – a háttérben meglepő átfedésekkel egy-egy korábban megszűnt gyártó vagy termékforgalmazó kapcsán –, és természetesen mindegyikük elképesztő hatást, pár nap alatt rengeteg fogyást ígér nekünk.

A működő fogyasztószerek is nagyon veszélyesek!

Persze léteznek olyan fogyasztószerek, melyek működnek, de azok többsége gyógyszernek minősülő készítmény. Ezek rendszerint zsírégető vagy étvágycsökkentő hatásúak, ezt a hatásukat azonban a központi idegrendszerünk stimulálásával érik el, ami rendkívül veszélyes! Mellékhatásukként ugyanis magas vérnyomás és cukorbetegség is felléphet, de akkor sem jobb a helyzet, ha a gyógynövényalapú megoldásokat választjuk. Ezek többsége ugyanis vagy nagyon erős hashajtó, vagy erőteljes vízhajtó hatással rendelkezik, miközben ennek folyományaként nyilván fokozzák az anyagcserét, csak éppen milyen áron?

A különféle táplálékkiegészítők között is találhatunk működőképes alternatívákat abban az esetben, ha odafigyelünk az összetevőkre. Minél többféle fehérjét fedezünk fel például egy készítményben, általában annál jobban fel tudja gyorsítani az anyagcserénket, de csak ennek beszedése sem lesz elég önmagában a fogyáshoz, ha nem mozgunk, és nem figyelünk oda az étrendünkre mind a mennyiség, mind az összetevők tekintetében. Pláne, hogy a sok fehérje ugye vesekárosító hatással jár!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság