A táplálék tudatos életmód az élettartamra is pozitív hatást gyakorol?

Kétségtelen, hogy a bioélelmiszerek piaca az elmúlt években soha nem látott méretekre duzzadt. 2020-ban a természetes termékek ipara összességében 250 milliárd dollár fogyasztói eladást produkált, ugyanakkor a hagyományos élelmiszerek értékesítése jóval kisebb növekedést tudhat magáénak. Mindez vajon egy egészségesebb és hosszabb életet

Műtéti beavatkozás nélkül tehető feszesebbé és fiatalosabbá az arcbőr

Dr. Swati Agarwal dermatológus szakember, a Skination Clinics alapítója elmondta, hogy a forradalmian új szálemeléses bőrgyógyászati technológia alig egy órát vesz igénybe, és a gyógyulási fázis is minimális. Mit rejt a technológia? Az öregedés olyan biológiai folyamat, amivel egyelőre minden embernek számolnia

A National Geographic szerint az öregedés megértéséhez az égre kell tekintenünk

Tudósok megfigyelték, hogy az űrutazás olyan szervezeti átalakulásokat vált ki, amelyek egészen hasonlóak az öregedéshez, így egyedülálló, eddig kiaknázatlan modell kínálkozik az orvosi kutatások elősegítésére. Életünk közepén az öregedés óhatatlanul bekopogtat az ajtón, és ez a rendkívül összetett biológiai folyamat mind szellemileg,

Az Alabama Egyetem tudósai megállították az öregedéssel járó ráncosodást

Az idő múlásának egyik legszembetűnőbb jele a bőr megereszkedése, ráncossá válása, a haj megőszülése vagy kihullása. A biológiai folyamatot mindannyian teljesen természetesnek gondoljuk, de mi lenne, ha lehetőségünk lenne megállj parancsolni neki? Dr. Keshav Singh-nek és kutatócsapatának éppen ezt sikerült végrehajtania a

5 gén lehet a felelős a Covid-19 koronavírus súlyos tüneteinek kialakulásáért

Brit kutatók egy tanulmányban sikerrel azonosították azt az 5 gént, amelyek a jelenleg is tomboló koronavírus-járvány súlyos tüneteiért tehetők felelőssé. Az áttörés segíthet a szakembereknek megérteni, hogy a vírus miként károsítja molekuláris szinteken a tüdőt, illetve egyszerűbbé teheti a gyógyszerkutatásban dolgozók munkáját

David Sinclair szerint már elérhetők az öregedésgátló hatással rendelkező gyógyszerek

A világ egyik legismertebb biológusa és anti-aging kutatója egy interjú keretei között arról beszélt, hogy kalóriamegvonással és rendszeres testmozgással lassítható az öregedés. Ugyanakkor valószínűleg már kereskedelmi forgalomban vannak azok a gyógyszerek, amelyek csökkenthetik az öregedés hatásait, illetve visszafordíthatnak káros biológiai folyamatokat. Amikor

Kitűnően vannak az első CRISPR génszerkesztő-kezelésen átesett betegek

Victoria Grey az első olyan ember az Egyesült Államokban, akinek genetikai rendellenességét a CRISPR génszerkesztő segítségével sikeresen kezelték. A fiatal lány egy ritka, öröklődő betegségtől, az úgynevezett sarlóssejtes betegségtől szenved, amelynek lefolyása során a vörösvérsejtek sarló alakúvá formálódnak, és elzárják a kisereket.

Bőrsejtek megfiatalítását célozza a KAIST és az Amorepacific közös kutatása

A két intézmény együttes munkával olyan új és innovatív technológiát fejlesztett ki, amely képes megfordítani a bőr fibroblasztjainak öregedési mechanizmusát. A kutatás eredményét idén novemberben tették közzé a nemzetközileg is elismert PNAS tudományos folyóirat online felületén. Nézzük a részleteket! A Koreai Tudományos

Kaliforniai kutatók a biológiai óra megfordításával helyreállították a látást

A szakemberek idős egérmodellek látását és a retinaideg károsodását állították helyre azáltal, hogy a DNS-en felhalmozódó több ezer kémiai jelölőt alaphelyzetbe állították. A Nature tudományos folyóiratban december elején megjelent tanulmány a sejtek újraprogramozásával új megközelítést javasol az életkorral összefüggő hanyatlás visszafordítására. Fontos