Itt a padlizsánszezon, lássunk pár fogyókúrás receptet ehhez az isteni zöldséghez

Ha augusztus, akkor padlizsánszezon! Ez az isteni zöldség sokunk kertjében megtalálható, ilyenkor már friss termést találhatunk belőle a piacokon, tehát egyáltalán nem nehéz beszerezni és hozzáférni, sokan azonban mégsem szeretnek sütni-főzni vele, mert könnyen keserű lehet, ha nem jól készítjük el.

Márpedig érdemes megismerkedni ezzel a zöldséggel, hiszen nemcsak rendkívül egészséges, de mindemellett alig tartalmaz kalóriát, tehát bátran ehetünk belőle nagyobb mennyiséget is úgy, hogy közben garantáltan nem hízunk majd el tőle. Lássunk ehhez most pár isteni finom receptet!

Paprikás padlizsánkrém

Hozzávalók:

  • 2 db közepes méretű padlizsán
  • 2 db kaliforniai paprika (ízlés szerint variálható)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint só és bors

A paprikás padlizsánkrém nemcsak nagyon könnyen és egyszerűen elkészíthető, de mindemellett isteni feltét lehet abban az esetben, ha nem szeretnénk önmagában teljes kiőrlésű kenyeret vagy puffasztott rizst fogyasztani. Elkészítéséhez a padlizsánokat kettévágjuk, majd ebben az állapotukban besózzuk és állni hagyjuk őket azért, hogy levet engedjenek. Ezt követően lemossuk őket, és a paprikával együtt betesszük előmelegített sütőbe 180 fokra, maximum 20 percre. Miután a zöldség megsült, a padlizsánt meghámozzuk, a paprikával együtt összevágjuk, rápasszírozzuk a fokhagymát, ízesítjük, majd turmixoljuk, a végeredményt pedig betesszük a hűtőbe.

Rakott padlizsán

Hozzávalók:

  • 2 db közepes méretű padlizsán
  • 1 darab vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 300g darált csirke- vagy pulykahús (lehetőleg száraz combrész)
  • 6dl paradicsompüré
  • ízlés szerint só,  bors, kakukkfű, bazsalikom és oregánó

A rakott padlizsán egy egyenesen isteni, a magyar rakott káposzta egészséges, könnyedebb, de mégis laktatóbb alternatívája. Elkészítéséhez a padlizsánt először vékonyra szeljük – hosszában vagy széltében, az mindegy –, majd sózás után állni hagyjuk. Ezt követően a vöröshagymát apróra vágjuk, megpirítjuk, hozzáadjuk a húst és a fokhagymát, a fűszereket és a paradicsomlét is, majd az egészet megfőzzük. A padlizsánt kivesszük saját keserű levéből, és egy sütőbe tehető tálba elkezdjük rétegesen beletenni az összetevőket: egy sor padlizsán, egy sor massza felállásban. Érdemes lehet utóbbival kezdeni és zárni is a rakást. Az ételt előmelegített, 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.

Padlizsánlecsó

Hozzávalók:

  • 2 db közepes méretű padlizsán
  • 3-4 db paradicsom
  • 2 db cukkini
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 2 db paprika
  • 3-4 dl paradicsompüré
  • ízlés szerit só, bors, friss bazsalikom, oregánó, kakukkfű

A padlizsánlecsónak köze sincs az általunk ismert és kedvelt lecsóhoz, pláne nem ebben a formájában. Egy francia ételről van szó, mely nagyon kevés kalóriatartalommal rendelkezik, ellenben kiemelkedően laktató. Elkészítéséhez először vékony karikákra szeljük a padlizsánt, a cukkinit és a paradicsomot is, majd a kockázott vöröshagymát és fokhagymát olajon megpirítjuk, ehhez hozzáadjuk a szintén kockázott paprikát, az egészet pedig felöntjük paradicsompürével vagy paradicsomlével, és készre főzzük. Így lesz belőle paradicsommártás, melyet egy sütőbe alkalmas edénybe töltünk, amibe aztán a korábban felvágott zöldségeket beleállítjuk ízléses elrendezésben. Az egészet megfűszerezzük, majd előmelegített sütőbe tesszük és 190 fokon 30-35 percig készre sütjük.

Forrás

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Legújabb innen - Testi Gazdagság